| kapcsolat |

Az ejtőernyő

egy olyan légijármű, amely a test zuhanását addig csökkenti, amíg beáll a külső erők egyensúlya. Ezek általában a tömegerők és a légellenállás. Az ellentétes irányú erők azonos nagysága esetén beáll az állandó jellegű merülési sebesség, melynek nagysága olyan mértékű, hogy lehetővé teszi emberek vagy tárgyak sérülésmentes földet érését.
Az alkalmazás szempontjából megkülönböztetünk mentő-, ugró- és teherszállító ejtőernyőket, valamint speciális célokra készülteket, mint amilyenek a repülőgépek fékernyői, stabilizátor ejtőernyők, stb. Ezek közül itt csak azokkal a mentőejtőernyőkkel foglalkozunk, amelyeket "légi mentőövként" veszünk közelebbről szemügyre, és a személyi ejtőernyő rovatba sorolnak be. Ezeknek a merülési sebessége 5-8 m/s közé esik, amely megfelel 1, 25 és 3, 25 m magasról történő leugrásnak.

Az ejtőernyő nyitásmód szempontjából megkülönböztetünk:

A bekötött

rendszerű nyitásnál, az ugró aktív közreműködése nélkül nyílik az ejtőernyő, miután az ugró elhagyta a repülő eszközt. Ennél a nyitási módnál, az ejtőernyő nyitását az, úgynevezett bekötő kötél indítja el, amely a repülő eszközben kifeszített sodronykötélhez van erősítve, egy karabinerrel. A bekötő kötél másik vége, a kioldó bowdenben, illetve a stabilizáló kupola huzatjában végződik.

A stabilizátoros

ugrás lényege, hogy az ugró aktív közreműködésével történik az ejtőernyő nyitása. A kiugrás során, a bekötött rendszerhez hasonló módon kezdődik meg az ejtőernyő nyitása, de a nyílási folyamat, a stabilizáló kupola nyílása után, meg van szakítva. Ily módon, az ugró zuhanását a stabilizáló kupola megvezeti. A megfelelő magasságon, vagy az előírt zuhanási idő letelte után, az ugró szabadítja fel a megszakított nyílási folyamat blokkolását, a kioldó meghúzásával. Az ilyen típusú nyitási rendszer olyan esetekben hasznos, amikor az ugró nagy kiterjedésű, és/vagy nagy súlyú felszerelést visz a hevederzetéhez rögzítve. (felszereléses ugrások)

Kézi

kioldású ugrásoknál, az ugró a repülő eszközt elhagyva szabadon zuhan az előírt magasság eléréséig, illetve a zuhanási idő leteltéig. Amikor eléri a nyitási magasságot, akkor a kioldó meghúzásával hozza működésbe az ejtőernyőt, amely ezek után nyílik.

Ejtőernyő fejlődése, generációk

Az első

generáció ejtőernyői, körülbelül az 50-es évek közepéig voltak használatban. Gyakorlatilag a Kotyelnyikov, Irwin típusok voltak különböző gyártók által készítve. Négyszögletes vagy kör alakúak.

A második

generáció, az 50-es évek közepétől réselt ejtőernyők, az előzőleg említett két feltaláló ejtőernyőinek tovább fejlesztett változata. A tolórések használata növelte az ejtőernyő sebességét. Ennek képviselői: PD-6, 51-M

A harmadik

generáció megjelenése a 60-as évek közepére tehető, amikor a francia Lemoigne olyan ejtőernyőt fejlesztett, amellyel az 1:1 siklószám elérhető volt. Ennek képviselői: Para Commander, PTCH-8, UT-15, SW-5.

A negyedik

generáció megjelenése hozott igazi áttörést az ejtőernyőgyártásban. Az új ejtőernyő kifejlesztésében egy amerikai, Domine Jalbert játszotta a főszerepet. A 70-es évek elején kifejlesztett ejtőernyője egy szárnyprofil volt, amely az óta is meghatározója az ejtőernyőzésnek a világon. A típus lényege, hogy az ejtőernyő szabásából, és varrásából adódóan, a kinyílás után, a repülőgépek szárnyának az alakját veszi fel. /torlónyomás- Ram-Air parachute/ Neves képviselői: Para-Foil, RL-10, stb.

Az ötödik

generáció. A ma használatos ejtőernyők között már megjelent egy új generáció, amely az előzővel párhuzamosan ugyan, de egyre nagyobb teret követel magának. Ezek az úgynevezett „zéró” porozitású ejtőernyők, amelyek olyan anyagból készültek, hogy nem eresztenek át levegőt. Ezekre az ejtőernyőkre jellemző a nagy felületi terhelés, a kis méret, és rendkívül nagy sebesség.