| kapcsolat |

Teendők a kiugrástól a földetérésig

Amikor elkezdtem az ejtőernyős kiképzésemet 1986-ban Nyíregyházán, az egyik legfontosabb része volt a képzésnek, hogy mi a teendő a kiugrástól a földet érésig az ejtőernyős ugrónak. Apropó. Akkoriban az MHSZ keretein belül az ejtőernyős képzés nem 2 hetes volt. Januárban indult az alap tanfolyam, ami jó három hónap hosszú volt. Minden kedden kellett tantermi foglalkozásra járni, ez az akor MHSZ székházban volt, valamint vltak tornatermi foglalkozások, ahol az oktatóink, segédoktatóink a testi mivoltunkban igyekezetek összetörni. Szombatonként pedig, amikor az idő már kezdett jóra fordulni a tél után, a repülőtérre jártunk hajtogatni, meg mindenféle társadalmi munkát végezni. Ne felejtsük el, akkoriban ilyet is kellett csinálni. Az ingyenes ugrásnak is van ára. Filozófiám szerint az van ingyen, amit más fizet. Szóval teendők a kiugrástól a földetérésig.

 

Amikor a repülő eszköz elérte a kiugrási magasságot, az ugrató parancsnok „felkészülni” vezényszót ad ki azok részére, akik a soron következő rárepülésből elhagyják a gépet.
Ez akkor következik be, amikor a repülőgép a 3. fordulót végrehajtota, és ún "dobóirányon" van. A felkészülési parancs mindig egyenes repülés közben kerül kiadásra. Ennek okai a következők:
1. Forduló közben a repülő eszközben állni, felszerelt ejtőernyőkkel és kapaszkodás nélkül, nehéz.
2. A szűk hely miatt újabb ellenőrzésre nincs lehetőség, ami a hevederek elengedése, kapaszkodás, újrafogás miatt szükséges.
         A „felkészülni” vezényszóra az ugrók, sorban felállnak, bekötött és stabilizátoros ugrás esetén, keresztbe fognak a hevedereken – ez azért szükséges, mert így elkerüljük a bekötőkötélbe való véletlen belekarolást, és keresztbetett karjainkkal védjük a kioldókat is. Ebben az esetben feltételezzük azt, hogy a hagyományos körkupolás ugrások zajlanak.

Kézi ugrás esetén, pedig az ajtó irányában állnak, várva az ugrás vezényszót. Amikor az ugrók felálltak, minden ugró köteles az előtte álló felszerelését leellenőrizni, és ha bármilyen rendellenes dolgot észlel, azt tudatnia kell az ugrató parancsnokkal, továbbá nézze végig a saját felszerelését is, amely alatt a kioldókat, és a leoldó zárat értjük.
         De most maradjunk a bekötött ugrásnál. A soron következő ugró – az ugrató utasítása szerint és a tanultak alapján – odaáll az ajtóba, felveszi a kiindulási helyzetet és várja az ugrási parancsot. Az ajtón át, látni lehet a repülés irányát, egyes jellegzetes tereppontokat. Gondolatban ismét átfutunk a feladaton: jobb lábbal a gépajtó jobb sarkába lépünk, kissé előre hajolunk, fejet le, karokat keresztbe (vagy jobb kézzel fogni a gépajtót csípőmagasságban) és határozott, energikus kilépéssel a gép tengelyére merőlegesen elrugaszkodunk, lábunkat felhúzzuk (beleülünk a levegőbe). Kézi ugrás esetén a gépajtót csípőmagasságban jobb kézzel megfogva energikus kiugrással, enyhe előredőléssel szembefordulunk a „légcsavarral”, vagy a menetszéllel és elhagyjuk a repülőgépet.
A gépelhagyás után elmaradunk a gép mögött – csökken a repülőgéppel való együttmozgás miatti sebességünk, elkezdődik a zuhanás, úgy látjuk, hogy ott maradtunk, ahol voltunk, a gép pedig egyre távolodik. A valóságban azonban mi is követjük a gépet, mert a kezdő sebességünk ugyan az, mint a repülőgépé. Természetesen a vízszintes sebességünk folyamatosan csökken, ezért a repülőgépet távolodni látjuk. Lásd: Rajz. Az ejtőernyőnyílás 2-3 másodperc alatt megtörténik. A 25-30 m/sec sebesség következtében, mintegy 100-150 méternyire eltávolodunk a géptől figyelembe véve a repülőgép sebességét illetve, hogy egy darabig követjük a gépet mi is. A testünkre ható rántásból érezzük, hogy „valami” húz felfelé, nyílik az ejtőernyő. Lehet, hogy ezt először még nem érezzük pontosan, de mindenesetre nézzünk fel! Nagyon lényeges teendőnk, meggyőződni az ejtőernyő teljes és helyes nyílásáról. Vagy a kiterülő ejtőernyő kupolát vagy a kinyílt ejtőernyőt kell látnunk. A kezdetben lengést fogunk érezni, de az, hamar megszűnik.
 Miután meggyőződtünk arról, hogy az ejtőernyőnk rendben kinyílt, tájékozódnunk kell a társak helyzetétől és a földet érési terület elhelyezkedéséről.
Először is előttünk, közelünkben van-e valaki más? Ha van, merre halad? Az ütközés elől mindig jobbra fordulva – a jobboldali irányítózsinór lehúzásával – térjünk ki. Ha ő is ezt teszi, akkor biztonságosan el fogjuk kerülni egymást, még szembe mozogva is. Van-e valaki alattunk? Ő merre mozog? Kiáltással figyelmeztessük és igyekezzünk más irányba haladni, hogy elkerüljünk fölüle. Ha valaki fölé kerülünk, akkor az ejtőernyő fölötti turbolencia miatt megsüllyedhetünk és „beleeshetünk” a másik kupolájába, ami annak részleges összecsukódását és a zsinórok, elszakadását okozhatja.
Tájékozódjunk a célterülethez viszonyított helyzetünkről. Ha nem látjuk a földet érési területet, csináljunk egy fordulót, hogy megláthassuk a célkeresztet és a szélzsákot. Közben nézzük a földfelszínt is. Ha kiterített ejtőernyőt látunk, ami mellett nem mozognak, akkor jegyezzük meg a helyet, és földet érés után haladéktalanul jelentsük, hogy egyik társunk segítségre szorul. Ugyanígy győződjünk meg arról, hogy a velünk együtt kiugrók megvannak-e, látjuk-e őket? Ez a segítségnyújtáson túl azért is fontos, mert így ismerjük mindenki helyét a levegőben, nem találkozunk váratlanul senkivel.
Állapítsuk meg az elsodrást. Az ejtőernyőnk elég jelentős mértékű helyváltoztatást tesz lehetővé számunkra a levegőben, s ugyanígy befolyásolja az elsodródást a szélen kívül a fel és leszálló légáramlat is. A legjobb, ha kissé előre nyújtott lábbal figyeljük a talajt, így látszik, merre sodródunk. Egy kis gyakorlattal meg tudjuk majd azt is állapítani, hogy milyen irányba megyünk, merre felé siklunk. Ezt a mozgást, ha az a cél mellé vagy azon túlra irányul, az ejtőernyő megfelelő irányításával befolyásolni tudjuk. Vigyázzunk arra, hogy másokat ne hozzunk veszélyes helyzetbe, különösen földközelben.  Ha egy időben több ugró közelíti meg a célkeresztet, akkor ne törekedjünk mindenáron annak közvetlen közelében történő földet érésre.
Tapasztaljuk ki a levegőben, hogyan lehet az ejtőernyőt irányítani: érezzük, mennyi idő alatt fordul széllel szembe a kupola, mennyit késik az ernyő reagálása az irányítózsinór meghúzására, mennyi idő kell ahhoz, hogy a fordulás után újra teljes sebességgel haladjon az ejtőernyő.
         Egy érdekes jelenséggel fogunk még a levegőben találkozni: magasan úgy tűnik, mintha nem merülne az ejtőernyő, földközelben viszont hirtelen „elkezd felénk futni” a talaj.
         Ennek a jelenségnek egyszerű a magyarázata. Amikor a földtől messze vagyunk, a levegőben nincs olyan pont körülöttünk, amihez a sebességünket viszonyítani tudnánk. Ez hasonló dolog ahhoz, mint amikor gépkocsival haladva az úton a távolban lévő híd vagy fa nem vagy csak alig-alig közelít felénk. Amikor viszont a közelünkbe kerül, akkor gyorsan mozdul el a látómezőnkben. Így keletkezik az a benyomás is, hogy a földet érés előtt gyorsan „jön” a föld.
         Nem mindig sikerül a meghatározott földet érési helyre ugrani. Ha a függőleges légáramlatok megváltoztatják a merülő sebességet, vagy a szélsebesség változik, elsodródhatunk az akadálymentes földet érési területtől. Tulajdonképpen ejtőernyős földet érésre bárhol lehet megfelelő területet találni, a legnagyobb probléma az akadályok, veszélyes dolgok észrevétele és kikerülése. Így erdősáv, elektromos vezeték előtt közvetlenül ne akarjunk mindenáron földet érni. Ne erőlködjünk azon, hogy egy patak, folyó, tó ugróterület felöli partján maradjunk, ez rendszerint nem sikerül, és akadályra érés lesz a következménye. Ha azt látjuk, hogy az akadály felé sodródunk, és hiába fordítjuk széllel szembe az ejtőernyőt, az továbbra is a felé közelít, akkor inkább válasszuk azt a megoldást, hogy biztonságos magasságban még áthaladunk a veszélyes akadály fölött, és a túlsó oldalon érünk nyugodtan földet. Legfeljebb többet kell gyalogolni, vagy várni kell az értünk jövőkre.
         Földet érésre készülve gondosan, többször ellenőrizve állapítsuk meg a szélirányt. Erre alkalmas a szélzsák az ugróterületen, vagy a közelben látható füst, porfelhő, de az ejtőernyővel való lassú fordulás közben észlelt elsodródás is képet adhat a szél irányáról.  Időben (kb. 100-150 méteren) forduljunk széllel szembe, készüljünk fel a földet érésre. Az ejtőernyőt, a földet érés pillanatáig irányítva, páros zárt lábbal érjünk földet. A kupola összeomlása előtt fussunk ki alóla, nehogy ránk essen. Erős talajszél esetén, ha a kupola nem omlik össze, hanem húzza az ugrót a földön, próbáljuk egy vagy több zsinór folyamatos behúzásával kifordítani az ejtőernyőt, vagy ha ez nem vezet eredményre, oldjuk le az egyik oldali felszakadó hevedert. Általában a földet érés utáni gyors talpra állással és oldalirányba történő kifutással ezt elkerülhetjük.

Rajz: Vörösmeteor